A társulás célja


Az Öko Sepsi Társulás célja, hogy megszervezze és folyamatosan fejlessze a hulladékbegyűjtési és elszállítási szolgáltatásokat a tagtelepüléseken úgy, hogy a szolgáltatás minden igénybevevője korszerű és ügyfélbarát kiszolgálásban részesüljön, ugyanakkor a Kovászna megyei Integrált Hulladékgazdálkodási Rendszer által kiépített láncba tagozódjon.

 

Kiemelt törekvésünk, hogy a Társuláshoz csatlakozott településeken az értékesíthető hulladék típusainak gyűjtése történjen, ezáltal minimálisra csökkenjen a lerakóba kerülő mennyiség, ugyanakkor a díjszabások mértéke ne haladja meg a lakosság által elviselhető szintet.


Vezető tanács


Az Egyesület Igazgatótanácsának összetétele 2021. március 1. napjától: 

 

Tóth-Birtan Csaba, elnök – Sepsiszentgyörgy alpolgármestere

Dimény Zoltán, tag – Bereck község polgármestere

Fodor István, tag – Sepsibodok község polgármestere

Imets Lajos, tag – Vargyas község alpolgármestere

Tánczos Ferenc Szabolcs, tag – Barátos község polgármestere





Új tagok felvétele a társulásba


A Kovászna megyei közigazgatási egységek csatlakozási feltételei az Öko Sepsi Társuláshoz: a helyi képviselő testületek ez ügyben hozott jóváhagyó határozata, a Társulás alapító okiratának és alapszabályzatának, valamint a TEGA Rt.-vel megkötött megbízási szerződésben foglalt jogok és kötelezettségek elfogadása.